Szia!
Mit ki nem hoz az emberből egy gyerek...
Idén még arra is vetemedtem, hogy mézeskalácsot sütök. Én, aki néhány évvel ezelőttig a szemébe röhögtem volna annak, aki ezt megjósolja nekem.
Mindig azt mondtam, hogy tudok főzni, csak nem akarok. Ez így is van. Szerintem nem attól főz jól valaki, hogy tudja fejből a receptet. A főzéshez sokkal inkább szív és kedv kell. Ezek hiányában a legjobb recept is csak "elmegy" kategóriás lesz. Ez a két dolog mindig is hiányzott belőlem ezen a téren. A sors egy roppantul jól főző párral áldott meg, így nem volt arra szüségem, hogy a konyhában teljesedjek ki.
Még akkor is "ellenekeztem" a főzés ellen, amikor a baba megszületett, mondván, van a gyereknek apja és ha majd eljön az ideje annak, hogy az anyatejen kívül mást is magához vesz táplálék gyanánt, majd az Apja megfőzi neki. Ez az elméletem tartotta magát a 6 . hónapig. Majd a hatodik hónap első napjától az esetek 70%-ban én főzők. Apára is, magamra is, a gyerekre is.
Meglepő módon, még élvezem is.
Na de aztán a sütés végképp távol áll tőlem.
Mégis itt a karácsony, kaptam egy hülyebiztos mézeskalács receptet is, kedvem is lett hozzá, úgy gondoltam, hogy szivesen megcsinálom kis családomnak, így ma délelőtt neki is álltam.
Saját magam várakozásit (ha már ehető lesz, jó lesz) felülmúlva 30 perc alatt elkészültem mindennel, úgy, hogy előttem gőzölgött és illatozott a finom, kisült mézeskalács.
A receptjét pedig megosztom veled is.
.........................
Egy tálba borítsd bele a hozzávalókat, én a vajat gőz fölött felolvasztottam, úgy kevertem a tésztába, keverd össze, majd a kezeddel gyúrd meg.
Nyújtsd ki, szaggasd ki ( mivel nem szoktam sütni, semmilyen szaggató formám nem volt itthon, így pohárral szaggattam formára a tésztát) és tedd 170 fokos sütőbe 8 percre. Ha van kedved, díszítsd ki a gyerkőccel. Jó móka lesz!
Ét voilá!
Kész is.
Mondtam, hogy hülyebiztos. ;-)
Jó étvágyat a puha tésztájú, ízletes mézeskalácshoz!
Ha tetszett a bejegyzés, kérlek, hogy oszd meg a barátaiddal is, hogy ők is elkészíthessék ezt az egyszerű, de annál finomabb téli édességet!
Szeretnél magabiztos, kiegyensúlyozott, nyugodt, aktív lenni a babád mellett? Vagy eseleg szeretnéd a meglepni vele szeretted, barátnőd? Akkor rendeld meg az AnyaTárs kisokost most!
Csodás napot kívánok!
Éva
Adatvédelmi szabályzat
Annak érdekében, hogy megkönnyítsük látogatóinknak a weboldal használatát, oldalunk cookie-kat használ. Weboldalunk böngészésével Ön beleegyezik, hogy a számítógépén, illetve mobil eszközén cookie-kat tároljunk. A cookie-khoz tartozó beállításokat a böngészőben lehet módosítani. Részletek